KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Csészényi Kávézó - egy csészényi élmény, Budapest, Krisztina krt. 34.

csészényi kávézó budapest portálBuda szívében, az Alagúttól nem messze 2005-ben megnyílt kávézóba lépve igen érdekes miliőbe csöppen az ember. Jó néhány fotót készítettem, mert rögtön láttam, hogy ezt az egyedi, békebeli hangulatot nem nagyon fogom tudni szavakkal közvetíteni, így a képekre bíznám ezt.
csészényi kávézó budapest belső dizájnA berendezés a kávézó helyén régen üzemelő Rill órásdinasztiának állít emléket, a falon elhelyezett régi plakátok és zománc táblák is letűnt korokat idéznek. A hely számomra hihetetlen nyugalmat áraszt, időutazásnak tűnnek az itt töltött percek, kellemesen ellensúlyozva a mai rohanó világ nyüzsgését. Itt békésen megfér egymás mellett a forró feketét szürcsölgető idős házaspár, és a vidám fiatalokból álló társaság is.

Első látogatásomkor természetesen "csak kávéztam" egyet, körülnéztem, és a eszpresszómat fotóztam le. Következő alkalommal viszont rázúdítottam kérdéseimet a rendkívül kedves és készségesen válaszoló barista hölgyre, kihasználva azon ritka alkalmat, hogy épp csak néhány vendég fogyasztotta italát. A kávézó ugyanis szemlátomást igen kedvelt hely a környéken, egy esti alkalommal ottjártamkor szinte nem is volt szabad asztal. Öröm látni, hogy bizony egy jó helyen, jó minőséget kínáló kávézóra mekkora az érdeklődés.

csészényi kávézó budapest pörkölőA hely egyik meghatározó érdekessége a helyben pörkölt kávé. Felületes szemnek talán fel sem tűnik, de a vendégtérben egy kis szinteltolással kialakított részen, hátul a sarokban egy 1 kg-os kapacitású, gázos TOPER gép áll. Az ezen pörkölt,különböző termőterületek kávéiból kevert blendeket fogyaszthatjuk itt, így a frissesség garantált.

csészényi kávézó budapest kávégépA géppark egy két karos La Marzocco Linea és egy karba őrlős Mazzer Super Jolly Electronic, amely szimpla esetén 8 , duplánál pedig 16-17 gramm kávéval örvendezteti meg a portafiltert és a vendéget is. A gép manuálisan működik, a barista zárja el a csapolást a tankönyvi 25-30 másodperc után. Ennek eredménye esetemben egy finom eszpresszó lett - megfelelő mennyiség, hőmérséklet, szép crema - amihez fehér vagy barna cukor, és egy kapszula tejszín is jár.

csészényi kávézó budapest pultHa kérünk, természetesen kis pohár vizet is kapunk az italhoz, de ez nem automatikus. Mint megtudtam, régebben így szervírozták, de sok vendégnek furcsa volt, hogy miért érkezik víz a kávéhoz, mikor azt nem rendeltek (természetesen a víz díjmentesen jár, de ezek szerint ez nem volt mindenkinek egyértelmű).

csészényi kávézó budapest belső dekorációKövetkező alkalommal kapucsínót fogyasztottam, ami az épp aktuális napi blendből készítve különlegesen finomra sikeredett. Itt is a vendégkör ízléséhez alkalmazkodnak a készítés során, ugyanis minta helyett a klasszikus 1/3 rész habbal érkezett a hófehér tetejű ital. Kiderült, hogy sok törzsvendég így szereti, nem pedig a viszonylag vékony, latte art öntésére alkalmas habbal. Mindenképp fontos megjegyezni, hogy a tejkrém amúgy etalon minőségű "szappanbuborék" mentes volt.

A kávé , forró csoki, és minőségi teák széles választéka mellett kézműves szendvicsek és sütemények várják, hogy baráti vagy üzleti beszélgetések kísérőjeként a vendégek éhségét csillapítsák. Amennyiben távozás után otthonunkba is szeretnénk csempészni a hely hangulatából, lehetőség van a frissen pörkölt kávékból vásárolni, amelyet értő módon elkészítve meghosszabbíthatjuk az itt szerzett élményeket.
 

csészényi kávézó budapest eszpresszó

Az árak:

Espresso, ristretto: 350ft
Dupla: 540ft
Cappuccino: 490ft
Caffé latte: 490ft

Pontozás:

csészényi kávézó budapest kapucsínó

1, Tetszetős kinézet (elegáns, tiszta, csésze/pohár használata, dekoráció, teljes szettel szolgálta fel (kanál, cukor, víz) ahol szükséges! )
2, Íz harmónia (az összetevőknek megfelelően, espresso íz)
3, Megfelel-e a hőmérséklet (az ital fogyasztási hőfokának megfelelően)
4, Általános barista képzettség (tejhabosítás, hideg ital készítés)
5, Hely hangulata, személyzet munkája

Pontozás mindegyik esetében 1-5 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!

Értékelés:

Tesztelő: Paljoc
Pontszám: Tisztaság, felszolgálás: 4,5 / Íz, harmónia: 5 / Ital hőmérséklete:5 / Általános képzettség: 5 / Hely hangulata, személyzet: 5 / Összpontszám: 24,5