Bicerin

Nyomtatás
bicerin kávézó torinóbanElőször is: az, hogy bicerin, nem olaszul van, hanem piemontiul, nyilvánvaló ez már csak abból is, hogy nem magánhangzóra végződik a szó. De egyébként a kiejtésben nincs trükk, bicserinnek kell kiolvasni.

1763-ban nyitotta mag Signor Dentis kicsiny üzletét Torinóban. A citrus-levek, limonádék mellett az akkoriban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő egzotikus termékeket, csokoládét, kávét árult. Az üzlet nevet és hírnevet csak később szerzett, amikor megalkották az azóta világhírűvé vált kávés csokoládé italt, a Bicerint.Forró csoki és kávé elegye egy kis tejszínnel. Mondanom se kell, negyedórás sorbanállás nélkül nem lehet hozzájutni, de megéri.

Az üzlet 1800-as évek elején történő nagy átalakítás, bővítés óta a belső kialakításban, berendezésben jelentős változás nem történt, így tagja lehet az olasz történelmi vendéglátó egységek szövetségének. Ekkortájt született meg az az ital, ami ma sokan Piemont tartomány nemzeti italaként tartanak számon.
Habár a Bicerint egy férfi alapította, vezetését hamarosan nők vették át. Mint ilyen egyedülállónak számított akkoriban, mert így nem csak férfiak látogathatták. Ida Cavalli nővére segítségével 1910-től 65 éven keresztül irányította az üzletet. Visszavonulását követően lánya Olga vette át az üzletet..

bicerin - csokoládés, tejszínes kávékülönlegességA sűrű csokoládé és az espresso keverésének arányát és technikáját titkos recept rejti. Ami bizonyos: csak a legjobb minőségű csokoládéból, espressóból és tejszínből áll. Igazi Bicerint tehát nem tudunk készíteni, de valami hasonlóval megpróbálkozhatunk.

Először a forró csokit készítjük el. Lábosban vizet melegítünk, majd a forró vízfürdőbe másik edényt helyezünk benne a különleges minőségű csokoládéval. A folyóssá vált forró csokoládéba óvatosan csurgatjuk bele folyamatos kevergetés mellett a két adag frissen elkészült eszpresszó kávét. Hőálló, talpas üvegpohárba töltjük.

Hideg habtejszínt elektromos keverőpálca segítségével felhabosítunk. A hab nem lehet túlságosan kemény, de nem maradhat túlságosan folyós sem. A megfelelő állagú hideg tejszínt csőrős fém tejkiöntő és kanál segítségével rétegezzük az ital tetejére.

Összetevők: Forrás: Kávéházak