Extra Coffee Max Power - bumm a fejbe

Nyomtatás

 Hivatásos zenészekként, kávéőrültekként, mániákus koffeinistákként koncertturnéink alkalmával végigkóstoltuk a Nagyvilágot. Kerestük az erős, intenzív, testes kávét, amire rámondhatjuk, igen ez az, ezt kerestük! Volt sok kávé közeli élményünk, de az igazit most tudtuk csak megkapni. A saját kávénk, az Extra Coffee lett a mi méregerős Feketénk. A világ legerősebb kávéfajtáiból válogattunk, olasz, spanyol pörkölőmanufaktúrákban kísérleteztünk. A végeredmény elégedettség, büszkeség és öröm. Nekünk a kávé több, mint egy ital. Minden termékünk kiváló minőségű kávészemekből és egyedi pörköléssel készült, a legelhivatottabb olasz mesterek gondos munkájának felügyelete alatt. Lászlót a kávéhoz nem csak az ital szeretete fűzi, hiszen családi vonalon édesanyjának volt saját kávézója, majd időközben egy barista és egy "Coffee Expert" képzést is elvégzett, hogy mélyebbre ássa magát a témában, így széles rálátása nyílik a klasszikus olasz és divatos specialty kávék világára is. Mindezek mellett pedig a századfordulós és századeleji kávéházi kultúra lelkes rajongója és kutatója. Csikány Tamás “ Fácán" nyitása a minőségi gasztronómiára a villányi borvidéken kezdődött a kétezres évek elején. Gere Attila-Bock József-Tiffán Zsolt-Gere Tamás négyese nagy hatással volt rá. A baráti szálaknak köszönhetően közvetlenül a Nagyágyúktól kapott szakmailag hasznos iránymutatásokat. A szolnoki Tiszavirág fesztivál zenei szervezőjeként pedig 15 éve sikeresen csiszolja a gasztronómiai kiállítók, a szórakoztatók és.a nagyérdemű közönség hármasának gyémántját. Max Power kávénk, élénkítő és krémes, telt testű, közepes pörkölésű kávékeverék, ami prémium minőségű guatemala-i és mexico-i 100%-os robuszta kávéból készül. Extra erős és intenzív, diós és csokoládé utóízzel - tudtuk meg a forgalmazótól.

Tisztelt Olvasó!

Tesztünk óhatatlanul szubjektív, eredményeink függnek a rendelkezésünkre álló gépektől, és a tesztelők egyéni izlésétől,  mindazonáltal elég jól megközelítik azt a végeredményt, amit egy fogyasztó fog tapasztalni otthonában a hozzávetőleg hasonló képességű háztartási gépei birtokában. A kereskedelmi minőségű (tehát kiváló) gépeket használó kávézók hozzáértő személyzettel sokkal többet is kihozhatnak a kávékeverékekben rejlő ízekből, de hozzáértés és a minőség iránti elkötelezettég hiányában a mi eredményeinket is alulmúlhatják.

Az Extra Coffee forgalmazójától, az Extra Coffee Kft-től kaptuk a lehetőséget a tesztelésre.

Pontozás:

Krém egységessége, tartóssága: 1-5 pont
Íz harmónia: 1-10 pont
Testesség: 1-5 pont
Ár/érték arány: 1-10 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!


extra coffee maxpower csomagolasKávé típusa: Extra Coffee Max Power

Pörkölés ideje: 2020.11.07, Lejárat ideje: , Csomagolás: 500g-os szelepes csomagolás
Ár: 10.800.-Ft/kg, Forgalmazó adatai


Rocketeer:

Csakúgy, mint az előző mintánk, jelöletlen, átlátszó zacskóban érkezett aktuális tesztkávénk. A csomagot felbontva markáns "illat" csapta meg az orrom, szúrós, füstös jellegű. A babok változó méretűek (valószínűleg most is blenddel van dolgunk), igen sötét pörkölésűek, enyhén fénylenek. Van köztük töredezett és égett szem is jócskán. Az anyag minősége (itt a pörkölésre gondolok) már az a szint, amikor szinte már nem lehet egyebet kinyerni a kávéból, mint koffeint és keserűséget. Az elkészült eszpresszó nálam már az ihatatlan kategória (cukor nélkül), ez az erőteljes robuszta túlsúlynak és a minden jóféle illóolajat kiégető pörkölésnek köszönhető. Elképesztően markáns, gyógyszeres keserűség és füstösség jellemzi az ízeket, de még érezhetünk némi kakaósságot, hamut és égett gumit is mellette. Krémessége jó, viszont a krém állaga nem igazán, hamar összeesik, inkább habos hatású. Koffeintartalma igen magas. Sajnos nincs olyan lefolyás idő, hőmérséklet és dózis, amire azt mondanám, hogy megfelelő. A tej valamelyest lágyíthat rajta. Sajnos nem tudom ajánlani a kávét, maximum a fanatikus, "igazi" keserű ízeket kedvelőknek.

Kávégép: Rocket Giotto Premium Plus (fejhőmérő) / Kávéőrlő: Fiorenzato F64
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 1,5 / Testesség: 5 / Ár-érték arány: 1 / Összpontszám: 11,5

 

SicTransit:

Az Extra Coffee-tól kapott “rosszfiú” kávék tesztelését a Max Power-re keresztelt 100% robusta keverékkel folytattuk. Előzetesen azt gondoltam, ha a Vintage Italian Espresso volt a “rosszcsont”, akkor ez lehet az igazi vásott kölyök, de nézzük, mit mutat: a zacskó bontása után sok törött és töredék szem fogadott, igazi mély földes-füstös robuszta illattal. Lehet, hogy én kaptam a kilós zacskó alját, de ennyi töredékkel már régen nem találkoztam. A kávé pörkölése egységesen sötét (13/16). Az őrlőt egészen finom állásra kellett állítani, a kávégépet pedig bőven 90 C˙alá, hogy értékelhető eredményt kapjak. A csapolás így is elég gyorsan indult meg, az elkészült kávékat biztosan nem vádolhatjuk túlzott kioldással. 100% robusztához képest közepes mennyiségű cremát kaptam, ami így is bőségesen kitartott, elég vastag, szinte zsíros réteget képezve a pohárban. Kóstoláskor jelentős gyógyszeres keserűség, talán némi olajosmagvas (égett szotyi-mogyoró) és mindent eluraló füstös ízek fogadtak. Utóíze elpusztíthatatlanul markáns, fanyar. Tejes italban is megmaradnak ízjegyei, azoknak ajánlom, akiknek semelyik kávé nem volt életükben eddig “elég erős”.

Kávégép: Rancilio Silvia PID / Kávéőrlő: Mahlkönig K30/Niche Zero
Pontszám: Krém: 4,5 / Íz, harmónia: 2 / Testesség: 4,5 / Ár-érték arány: 4  / Összpontszám: 15

 

Szabiakos:

Soron következő tesztmintánk is egy masszívan koffeines sötét pörkölésű tétel volt. Sok volt a törött, repedt szem a zacskóban. A darálót a középállásba tekerve, alacsony hőfokon kaptam a legelfogadhatóbb eredményt aránylag gyors lefolyással. Azonban ilyenkor is a masszív és keserű égett, földes, gejl robuszta ízek domináltak. Cukorral ez a gejlség tovább tudott erősödni. Egyszerűen jó íz nem volt ebben a kávéban. Talán egy dolog van ebben a termékben, amiben tényleg jó, ez a krema. A lefolyás vastagon, sötét barnán és krémesen történt, aztán elkezdett szétesni a krém, de még így is bőven megmaradt és kitartott a fogyasztás végéig. Savassága enyhe, testességét a közepesnél valamivel jobbnak mondanám. Utóízében ugyanúgy ott van az erőteljes gyógyszeres keserűség. Koffein tartalmát nagyon magasnak éreztem, így a szokásos dupla eszpresszó kellően dobogtatta a szívem. Ajánlani nagyon nehezen tudom bárkinek is, mert ilyen áron már igencsak prémium termékeket lehet kapni, azt gondolom ez, attól messze van.

Kávégép: Gaggia Classic Full Tuning / Kávéőrlő: SM97+ZM kés
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 1 / Testesség: 4,5 / Ár-érték arány: 2 / Összpontszám: 11,5

 

Lorien:

Eheti tesztalanyunk tisztán robuszta keverék, pörkölése majdnem egyenletes, sötét, a szemek olajosan csillogóak, közöttük nem kevés töredezett. Őrlése a jokernél finomabb állásban ideális, hőmérsékletben pedig annyira le kell menni, amennyire csak lehet, még az előző blendnél is egy Celsius fokkal alacsonyabb vált be. Érdemes a tankönyvinél valamivel rövidebb ideig, 20-22 mp alatt elkészíteni. Lefolyása egyenletes, olajfesték-szerűen sűrű. Krémje bőséges, mintázódik, a mogyoróbarna sötétebb árnyalatát mutatja, azonban hajlamos a bőrösödésre, összeesésre, mindazonáltal a cukrot megtartja. Ízvilágában semmi meglepő, azt kapjuk, amire számíthatunk: masszívan kakaóporos, keserűcsokoládés, nugátos alapokon pörkölt magvas, füstös, édeskés robusztás-fűszeres jegyekkel, utóízében hosszas kakaóporos, komlós kesernyésséggel, enyhe savas-fanyarsággal. Egy-két mokkáskanálnyi barnacukor sokat javít az összképen, mint ahogy a tej is nagyon jó barátja, igen karakteres, klasszikus kapucsínó készíthető belőle. Koffeintartalmát jelentősnek éreztem, így leginkább a reggeli kávézáshoz ajánlom azoknak, akik kedvelik a klasszikus robusztás ízeket.

Kávégép: La Cimbali Domus Classic / Kávéőrlő: Mazzer Mini
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 3 / Testesség: 5 / Ár-érték arány: 1 / Összpontszám: 13

 

Weinmaker:

A következő Extra Coffee blend a Max Power, ami 100% robuszta. Hasonlóan sötét pörkölésű, mint előző „kollégája”, és ebben is bőven akad töredezett szem. Az őrlőt az átlagosnál finomabb irányba kellett tekerni. Én a tankönyvinél gyorsabb lefolyást céloztam meg, 20 másodperc környékét, és egészen alacsony hőfokot. A krém mennyisége bőséges, de hamar összeesik és bőrösödésre hajlamos. A cukrot ettől függetlenül simán megtartja és kitart a fogyasztás végéig. Apropó cukor: na, az kell is bele, mert anélkül egyszerűen pusztító az ízhatás, ha egyáltalán lehet arról beszélni, mert leginkább egy hamutálra asszociálnék. A cukor valamelyest javít a helyzeten, de nem tudja teljesen elfedni a kesernyésséget és a füstösséget. Nagyon nem is elemezném, mert számomra élvezhető eredményt nem tudott nyújtani. Biztosan van, akinek ez bejön, mert ízlésről vitatkozni nem lehet, de az nem én vagyok. Koffeintartalma jelentős, így leginkább reggel, vagy bátraknak bármikor tudom ajánlani.

Kávégép: Gaggia Classic Full tuning/ Kávéőrlő: Mazzer Super Jolly+Fiorenzato F64 Evo kés/ Víz: BWT Water&More Bestmax
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 2 / Testesség: 5 / Ár-érték arány: 1 / Összpontszám: 12

 

Név Krém Íz Test Ár Össz:
Rocketeer 4 1,5 5 1 11,5
SicTransit 4,5 2 4,5 4 15
Szabiakos 4 1 4,5 2 11,5
Lorien 4 3 5 1 13
Weinmaker 4 2 5 1 12

Extra Coffee Max Power szemeskávé teszt kávébabokExtra Coffee Max Power szemeskávé teszt csapolásExtra Coffee Max Power szemeskávé teszt eszpresszó
Extra Coffee Max Power szemeskávé teszt krémExtra Coffee Max Power szemeskávé teszt cremaExtra Coffee Max Power szemeskávé teszt cukor

Összegzés:

A csomagolás egyszerű, de dizájnos, szeleppel ellátott, nem visszazárható, csakúgy, mint az előző minta esetében. Kibontva füstös illat fogadott. A csomagolás 100% robusztát ígér, és ezt meg is kapjuk. A pörkölés viszonylag egységes, de elég sok a sérült, töredezett szem. A kávébabok felületén olajkicsapódás látható. A legjobb eredmény érdekében az őrlőt úgy érdemes beállítani, hogy viszonylag gyors, 20 másodperc körüli lefolyást kapjunk, míg hőmérséklet tekintetében érdemes a legalsó szegmensben kísérletezni. A krém bőséges, de gyorsan össze is esik, és bőrösödésre hajlamos. Ettől függetlenül a cukrot megtartja és kitart a fogyasztás végéig. Ízek tekintetében elég nehéz nyilatkozni, mert a gyógyszeres keserűség és füstösség sajnos szinte mindent felülír. Persze vannak benne kakaós, pörköltmagvas ízek is nyomokban, de a korábban említett kesernye és füst háttérbe szorítja őket. Cukorral minimálisan javul a helyzet, és a tej is tompít a dolgokon. Testessége jó, koffeintartalma nagyon magas, ezért főleg a reggeli, és délelőtti időszakot ajánlanák, ha valaki szeretné kipróbálni, de mi leginkább csak feketeöveseknek ajánljuk ezt a blendet.

Jellemzők
Pörkölés: sötét pörkölésű
Összetétel:100% robuszta
Ajánlott kávékészítési eszköz
Karos gép:
Automata:
Filter:
Ajánlott kávéital
Risztrettó:
Eszpresszó:
Tejes ital:

A teszthez használt kávégépet a Pasco Kft. biztosította. A legfinomabb kávé elkészítéséhez a BWT vízszűrő megoldásait ajánljuk.

Ha kóstolta már ezt a kávét pontozza le Ön is a mi pontozási rendszerünk alapján, illetve írja le véleményét!
A tesztel kapcsolatos véleményét elmondhatja fórumunkban. Kattintson ide!