A kávés szakma legjobbjai 2021 közönség szavazás

Nyomtatás
Vasárnap lezárult a Kávékorzó Magazin 2021-es közönségszavazása, ahol a fogyasztók véleményét kikérve kerestük a szerintük legnépszerűbb kávékat, baristákat, kávézókat és pörkölőket. Köszönjük a sok szavazatot a szavazáson jelöltek nevében is. Megtörtént a szavazatok kiértékelése.  Megszületett a végeredmény, amit szándékosan összekevertünk, mivel a kategória győzteseket csak a helyszínen szeretnénk megnevezni.


Akik a listában vannak már mind győztesek, hiszen benne vannak a TOP 10-ben, amit a vásárlók, vagy fogyasztók szavaztak meg. Nem győzzük minden esetben hangsúlyozni, hogy ez elsősorban szimpátia szavazás. A listában szereplők mindannyian kiváló munkát végeznek, és méltán büszkék lehetnek a teljesítményükre. Igazából nem is nagyon lehetne sorrendet felállítani, és a legtöbb szavazatot kapó kategória győztesen kívül nem is hozzuk nyilvánosságra a további sorrendet.

A díjkiosztó ünnepség helyszíne és időpontja még szervezés alatt van. Hamarosan kiírjuk az időpontot és a helyszínt.


Akik megjelenésére feltétlen számítunk! A lenti lista NEM A VÉGSŐ SORREND!

Az Év Kávéja Top 10:
Black Sheep - Fekete Bárány Espresso Blend 2.0, BLCKEST Salomon, Red Lab Coffee - Red One, PASCUCCI GOLDEN SACK, PACIFICAFFE – PERU, Kapucziner Kolumbia Szüreti gyümölcskávé, Lucky Cap – Bányai, Casino Mocca Uraga (Etiópia, presszóra), Caffé Perla Rosso, Umami Roastery - SanRemo blend

Az Év Kávézója Top 10:
Tihany Apátsági Rege kávézó, A Kávé Háza, Black Sheep Kávéház & Konyha Debrecen, Kék Elefánt, Higgins - Cup&Bottle - Coffee Shop, Kappu Specialty Coffee Eger, Pöti Kávé Specialty Kávébár, Présház Kávézó – Paks, Segafredo Kávézó-Árkád Győr, Szomszéd Bár és Kávézó

Az Év Baristája Top 10:
Jarjabka Zoltán, Tarcsai Kitti, Hegedüs László, Horváth Kristóf Jonatán, Koch Kristóf, Komjáthi Anikó (Black Sheep Kávéház & Konyha), Krizák Cintia - A Paksi kávé, Lukács Ildikó, Nagy Gabriella Apátsági Rege kávézó, Németh-Závory Mónika

Az Év Kávépörkölője Top 10:
BLCKEST Coffee Roasters, Kapucziner Kézműves Kávé Pörkölő Győr, PACIFICAFFE, Lucky Cap Micro Roastery, Black Sheep

Akik nélkül nem jöhetett volna létre:

Mindig KV

Pasco logo 2018

sage logo nagy


Köszönjük a támogatást!