KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

10. Kávékorzó Díjátadó - 2021 legjobbjai - végeredmény

Idén végre újra találkozhattunk a kávés szakma jeles képviselőivel a 10. Kávékorzó díjátadón. Tavaly a pandémiás helyzet keresztbe húzta ezen törekvésünket, de idén semmilyen nehézség nem állhatta útját a rendezvénynek. Itt szeretném megköszönni a helyet biztosító Bestmixer Iskolának az igényes helyszínt, és nagyszerű vendéglátást, illetve a támogató partnereknek, hogy évről-évre mögé állnak ennek a kezdeményezésnek.

Ugyan nem szakmai díjról van szó, hiszen arra ott vannak a hivatalos versenyek, de azért egy-egy ilyen elismerés is sok mindent elárul. Illetve egy jó alkalom arra, hogy szakma és a fogyasztók picit egymásra találjanak, és kinyilváníthassák a tetszésüket.

Örülök, hogy aki tehette el tudott jönni, és sajnálom, hogy többen, akik lebetegedtek, nekik, jobbulást kívánok) nem lehettek részesei ennek a barátságos légkörben zajló eseménynek.
Jó volt látni, hogy itt mindenki örült a másik sikerének, és mindenki megkapta a neki kijáró tapsot.

Minden díjazottnak szívből gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!

Nézzük akkor a végeredményt!

Kizárólag az adott kategóriában legtöbb szavazatot emeltük ki, a többi név, nem a kapott szavazatok alapján van feltüntetve! Fotók hamarosan a Kávékorzó Facebook oldalán lesznek elérhetőek.

Az Év Kávéja: Kapucziner Kolumbia Szüreti gyümölcskávé
Az Év Kávéja Top 10: 
Black Sheep - Fekete Bárány Espresso Blend 2.0, BLCKEST Salomon, Red Lab Coffee - Red One, PASCUCCI GOLDEN SACK, PACIFICAFFE – PERU, Lucky Cap – Bányai, Casino Mocca Uraga (Etiópia, presszóra), Caffé Perla Rosso, Umami Roastery - SanRemo blend

AZ Év Kávézója: Kék Elefánt
Az Év Kávézója Top 10: 
Tihany Apátsági Rege kávézó, A Kávé Háza, Black Sheep Kávéház & Konyha Debrecen,  Higgins - Cup&Bottle - Coffee Shop, Kappu Specialty Coffee Eger, Pöti Kávé Specialty Kávébár, Présház Kávézó – Paks, Segafredo Kávézó-Árkád Győr, Szomszéd Bár és Kávézó

Az Év Baristája: Tarcsai Kitti
Az Év Baristája Top 10: 
Jarjabka Zoltán,  Hegedüs László, Horváth Kristóf Jonatán, Koch Kristóf, Komjáthi Anikó (Black Sheep Kávéház & Konyha), Krizák Cintia - A Paksi kávé, Lukács Ildikó, Nagy Gabriella Apátsági Rege kávézó, Németh-Závory Mónika

Az Év Kávépörkölője: Kapucziner Kézműves Kávé Pörkölő Győr
Az Év Kávépörkölője Top 10: 
BLCKEST Coffee Roasters, PACIFICAFFE, Lucky Cap Micro Roastery, Black Sheep

Akik nélkül nem jöhetett volna létre:

Mindig KV

Pasco logo 2018

sage logo nagy


Köszönjük a támogatást!