Az uniós biztosok és munkatársaik hosszú sorokban várnak kávéjukra a büfék előtt, mivel ki kellett kapcsolni azt a húsz korszerű kávéautomatát, amelyeket januárban éppen a sorban állás megszüntetése érdekében telepítettek az EU központjába. A gépeket azért kellett lakat alá helyezni, mert tesztek bizonyították, hogy közülük 17 a megengedettnél nagyobb nikkel- és ólomtartalmú terméket állít elő a bedobott pénzért cserébe - idézi az EUobserver Dennis Abbott, az Európai Bizottság (EB) szóvivőjének nyilatkozatát.A vizsgálatokat azután végezték el, hogy az egyik magas beosztású levéltáros fémízűnek találta az új masinák kávéját, és elküldött egy mintát hazájába, egy ausztriai laborba ellenőrzésre. A teszt kiderítette, hogy az adott kávéadag nikkeltartalma 175-ször, ólomtartalma 16 százalékkal volt magasabb a megengedett szintnél. Ennek hatására belső körlevelet bocsátottak ki a brüsszeli központban, amely arra figyelmeztette a tisztviselőket, hogy a túlzott nikkelbevitel bélrendszeri és bőrproblémákat okozhat. A színesfém 7-40 nap alatt ürül ki a szervezetből - folytatódott a levél -, attól függően, hogy mennyi jutott be belőle, illetve hogy milyen hosszú ideig volt kitéve a túlzott nikkelbevitelnek az ember. Ami az ólmot illeti, azzal kapcsolatban megnyugtató szavakat tartalmazott a körirat, amelyek szerint valószínűtlen, hogy a viszonylag alacsony plusz ólommennyiség bármilyen gondot okozhatna. Biztos, ami biztos, végül a levél megadta egy orvos nevét és telefonszámát, akihez panaszok esetén fordulhatnak az érintettek.
A darabonként 5-6 ezer euróba kerülő kávéautomatákat a Cimbali nevű olasz vállalat szállította. A cég közleménye szerint termékei megfelelnek minden rájuk vonatkozó nemzetközi szabványnak. Az EB szóvivője úgy véli, korai arról nyilatkozni, hogy az unió visszakérje-e a beszerzésre fordított százezer euróját, Günter Verheugen ipari biztos ugyanakkor azt nyilatkozta a Der Spiegelnek, hogy megrémisztette az eset, ám egyelőre nem tudja, melyik kollégája döntött a méregkeverő kávégépek vásárlásáról. A kisebb, egyszerűbb automaták, amelyeket korábban használtak, hiba nélkül látták el a dolgukat - tette hozzá. Az EU-szóvivő azonban elismételte, hogy a beszerzésre szükség volt, mert a megfelelő mennyiségű és gyorsaságú kiszolgálás hiányában a biztosok és munkatársaik azzal töltik a drága munkaidejüket, hogy a kávézók előtt várnak italukra.
Forrás: Napi Online

