KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

JAVA CAFÉ - Budaörs, Puskás Tivadar u. 3-5.

java café bejáratA kávézó Budaörsön a Terra Park területén a Puskás Tivadar utcában az irodaházak tövében található.
Az utca frontról nyíló ajtó előtti térben jó időben 2-3 asztal található, a dohányzó vendégek örömére.
Belépéskor kicsi, de kellemes belső tér fogad : az ajtó mellett fekete táblán az italválaszték található, krétával azaz könnyen módosítható szezonális jellegű italokhoz.

Belül van dohányzó és nemdohányzó rész is kialakítva, fotelekkel, és bárszékes rész a sietős(ebb) vendégeknek. A kávézóban a kávé és üditő italok mellett kapható még dohányárú és szendvicsek, sütemények, illetve ebéd időben pizza szeletek.
Hausbrandt kávét tartanak, ebből készítik az összes italt : La Cimbali kétkaros gépet használnak, márkatárs darálóval.

java espressoAz árak korrektnek mondhatóak, espresso 250 Forint , cappuccino 300 Forint, latte szintén 300 Forint.
A kávés italokat a két főből álló személyzet készíti el, melyet nem visznek ki az asztalhoz, hanem a kávégép melletti „tálaló” részről a vendég vihet el az elfogyasztási helyére.
Tesztünk során egy espresso és egy mocha italt próbáltunk.
Az espresso kávé mint a fotón is látható Hausbrandt csészében, papír alátéttel kerül a vendég elé.
A csészék, alátét és kanál tiszta. Csoki, víz nem jár a kávé mellé. Cukorból mindenféle megtalálható. (fehér, barna, nádcukor és édesítőszer is).

Az espresso kávé krémes, de krémje nem igen erős a cukrot nem tartja meg. Az íze megfelelő, de jobb főzési technikával ebből a kávéból jobb espresso főzhető le.
A tejes italok jobban produkálnak, korábban már kóstoltuk a cappuccinót és teljesen jó volt mind külalakra, mind ízre. A megrendelt „Mocha” ital 360 Forint, és lattés pohárban kerül felszolgálásra.
A kávéban kétharmad habosított tej, és egyharmad espresso kávé van : tetején egy kis tejszínhab és csokoládé szirup. Az ital jó ízű és mennyiségre is tökéletes.

Pontozás:

1, Tetszetős kinézet (elegáns, tiszta, csésze/pohár használata, dekoráció, teljes szettel szolgálta fel (kanál, cukor, víz) ahol szükséges! )
2, Íz harmónia (az összetevőknek megfelelően, espresso íz)
3, Megfelel-e a hőmérséklet (az ital fogyasztási hőfokának megfelelően)
4, Általános barista képzettség (tejhabosítás, hideg ital készítés)
5, Hely hangulata, személyzet munkája

Pontozás mindegyik esetében 1-5 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!

Értékelés:

Tesztelő
Tisztaság, dekoráció, felszolgálás
Íz harmónia
Ital hőmérséklete
Általános képzettség
Hely hangulata, személyzet
Blaze
4
3
4
3
4

java mochaA tisztaság, italok kinézete, felszolgálása teljesen korrekt a maximumot csak a csoki és a víz hiánya miatt nem kapja meg. A tejes italok rendben vannak, az espressón lehet még csiszolni, a főzési technika és daráló beállítás sokat segíthetne, hogy egy ilyen jó kávéból (Hausbrandt) sokkal jobb kávét kaphasson a vendég. Az árak korrektek, a személyzet kedves, előzékeny. A kávézó összességében jó minősítést érdemel, noha az újságokból csak az ingyenes magazinokat lehet megtalálni. (Pesti Est, Exit, stb.)  18 pont (3,6)

Véleményét elmondhatja fórumunkon. Kattintson ide!

Blaze