KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

„Red Baggies” – a „piros rövidnadrágba” bújtatott mikropörkölő…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ifjú mixertanuló, akit Gál Mikinek hívtak, és aki már a 2000-es évek elején a minőségi élénkítőt szerette volna megtalálni az energia italok alternatívájaként. (El kell árulnunk, hogy korábban már próbálkozott a kávéfogyasztással, devalahogy mindig gyomorfájás lett a vége.) Nem adta fel, és addig addig kutatott, amíg interneten rálelt a Semiramis Kávémanufakturára, és ezzel egy új –kávés- világ nyílt meg előtte. Többek között azt is itt olvasta, hogy ha valaki jó minőségű 100%-os arabica kávét iszik, akkor nem fog fájni a gyomra. Kipróbálta, és tényleg így történt! Az olvasottak szinte elvarázsolták, és a legnagyobb öröm akkor érte, amikor személyesen is látogatást tehetett a kávés cégnél. Emir Kusturica szavait idézve a Macska-jaj c. filmből: „this is the beggining of a beautiful freindship”. (Miki még ma is oktat a Semiramis csapatában…)

Közben telt-múlt az idő, Miki már profi mixerként dolgozott, közben elvégezte a barista tanfolyamot, és az akkor induló barista versenyek rendszeres, lelkes és felkészült résztvevője lett, olyannyira, hogy 2007-től több magyar versenyen is eredményesen szerepelt „barista, és goodspirit” kategóriában is. 2008-ban „versenyen kívüli indulóként” vett részt a szlovák versenyen barista kategóriában, melyen végül ő végzett a legmagasabb pontszámmal.

Aztán 2011-ben és 2012 –ben is indult egy új kategóriában – „brewers” – ahol nagyon jól szerepelt. Annyira jól, hogy ő képviselte hazánkat a hollandiai világversenyen (Matrix), ahol rögtön az 5. helyet szerezte meg.

A hosszú évek folyamatos képzése 2013-ra lehetővé tette, hogy Miki átüljön a „pult másik oldalára” és bíróvá váljon. 2013 és 2015 között magyar és szlovák versenyeken volt ízlelő bíró.

Mivel a versenyekre készüléshez nagyon sok kávét kóstolt (és nagyon kevés nyerte el a tetszését), megérett benne a gondolat, hogy új ízekkel kell kísérletezni. Ekkor már találkozott az angol Has Bean világosra pörkölt, új irányt mutató kávéival, melyek erősen inspirálták. Így egyenes útja volt, hogy megvegye első pörkölőjét, egy amerikai gyártmányú elektromos Hottop 300 gr-os pörkölőt, melyet azóta2 kg-osra cserélt. (Hosszú távú cél egy 15 kg-os Probat gázos pörkölő gép beszerzése.)

Miki igazi polihisztor, szakmájában az egyik legkiválóbb, hiszen mára az egyik legjobb mixer és barista oktatóként tartják számon,melyhez szervesen illeszkedik a pörkölés is. (Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy családi háttere okán angolul, oroszul és horvátul sem okoz neki gondot a kommunikáció.)

A zöldkávét a spanyol Mare Terra nagykereskedő cégtől szerzi be. Nagyrészt afrikai és közép-amerikai farmszelektált kávékkal dolgozik, és ügyel arra, hogy minél magasabb (lehetőség szerint 85 pont feletti) „cup of excellence” pontszámmal rendelkező kávét szerezzen be. A pörkölés során célja, hogy a világosra pörkölt kávé még utóízében se legyen keserű. Különösen óvatosan és nagy odafigyeléssel kezeli a félig mosott ill. száraz eljárással készült kávét, mivel a magasabb cukortartalom miatt hamarabb megéghet. Miki nem profiloz, azaz minden egyes pörkölés más és más, mindig szín és illat alapján derül ki, hol is tart a folyamat. Kóstolásaink alkalmával mindig érezzük tételeiben azt a pozitív energiát, gondosságot, és különleges ízharmóniát, amely egyedivé teszi kávéit.

Jelenleg 5-10 kg kávét pörköl hetente, melyet 250 és 500 gr-os kiszerelésben értékesít. Célközönségét azok – az elsősorban újhullámos – kávézók alkotják, akik őt találják meg igényükkel, az ő szakmai hátterével pörkölt kávét szeretnék fogyasztóikkal megismertetni.

És akkor hol is kóstolhatjuk a Red Baggies kávéit?

WarmCup kávézó
Chocoroom csokizó és kávézó
CafeFive kávézó
CaFény kávézó
Rustic Bisztro

Aki nem hiszi, járjon utána!

Forrás: http://kavekostolo.blogger.hu