A Coca-Cola egyébként gyakran próbálja ki új, esetleg limitált termékeit a japán piacon, a kávés ízesítésű kólán kívül tavaly itt még áttetsző kólához is lehetett jutni Clear néven - ebből egyszerűen csak kihagyták a karamellszínezéket, úgyhogy úgy néz ki, mint a víz, vagy mint a cég egy másik kedvelt terméke, a Sprite. A színezékmentes üdítőnek egyébként meglepő történelmi gyökerei is vannak: Zsukov marsall annak idején annyira rápörgött a Coca-Colára, hogy vodkának álcázva csempészték neki és a szovjet elitnek, az áttetsző ital kupakjára az imperialista üdítőscég (amely még a marketingjébe is vastagon bevonta a szovjetellenességet és hazafiasságot) még a vörös csillagot is rányomta. Hát mi ez, ha nem a kapitalizmus a gyakorlatban?!
Amerika nem hivatalos nagykövete
Az Amerika nem hivatalos nagykövetének számító cég, amely a legendák szerint megteremtette a piros ruhás Mikulás képét, egy idő óta igyekszik megszabadulni a dagadt amerikaiakhoz kötődő asszociációktól, és egészségtudatosabb utakon próbálkozik.Ami a Mikulás-sztorit illeti, az persze nem igaz: egy időben elterjedt, hogy a piros-fehér ruha egy reklámszakember agyából pattant ki a harmincas években, amikor a kólát akarta népszerűsíteni, de Szent Miklóst már korábban is így ábrázolták. Ha a Mikulásról nem is tehet, a cég olyan erős brand lett, hogy nemcsak nekünk integet vissza tőle Amerika, hanem az egész világnak is - egyedül két ország van, ahol nem lehet kapni, és nem véletlen, hogy egyik sem rajong az Egyesült Államokért, az egyik ugyanis Észak-Korea, a másik pedig Kuba.
A víztől a kávéig
A Coca-Cola az eredeti kokacserjés italtól eljutott odáig, hogy a számtalan üdítő mellett vizet, sőt, most már kávét is forgalmaz, a megváltozott fogyasztói igényekre válaszul pedig a legtöbb ízt már cukormentes formában is árulja. James Quincey, a cég vezérigazgatója szerint az új kávés kóla azokat a fogyasztókat célozza, akiknek fontos, hogy energiamentes üdítőt fogyasszanak, de számítanak a magas koffeintartalomra is – sőt, kifejezetten azokra a vásárlókra számítanak, akik valamiért délután, munka közben egy kávé helyett inkább egy kólát innának, de titokban egy kávét szeretnének.Az üdítő mellett a cég kávékészítményekkel és energiaitalokkal is le akarja támadni a piacot, az új termékek 2019 végén kerülhetnek majd a boltokba. Quincey már egy ideje hangoztatja, hogy a cég bővíti a termékpalettáját, Japánban 2018-ban még egy alkoholtartalmú üdítőt is piacra dobtak, ez egy helyi alkoholos italon, a chu-hin alapszik, és 3, 5, illetve 8 fokos alkoholtartalommal elérhető, viszont a szigetországon kívül máshol nem tervezik a forgalmazását.
Japánban már őrület
Nem véletlen, hogy az óriáscég figyelme a kávé felé fordult: a dobozos, hidegen fogyasztható kész kávék piaca iszonyúan meglódult az elmúlt években, a Mintel brit piackutató cég szerint az efféle termékek forgalma 31 százalékkal nőtt 2016 és 2017 között – igaz, Európában a fogyasztók konzervatívabbnak számítanak, és kevésbé szeretnek kísérletezni.Az már csak a hab a tortán, ha Európában is beindul az üzlet: a cég Japánban forgalmazott Georgia Coffee márkájú dobozos kávéja elérte az egymilliárd dolláros bevételt, és más ázsiai országokban is egyre népszerűbbnek számít. Az biztos, hogy a vállalat nem bíz semmit a véletlenre: évek óta azon van, hogy minden lehetséges területet lefedjen az italpiacon az ásványvíztől az energiaitalon át a kávéig, a mostani beszerzéssel ennek tettek pontot a végére.
Quincey szerint csak egyetlen veszély leselkedik a cégre: hogy a kevesebb cukrot, de több koffeint tartalmazó kóla az eredeti Coca-Cola rovására lesz majd egyre népszerűbb. A vezérigazgató szerint az új termék új szemléletet is magával hoz: a kávé és az üdítő eddig két külön dolognak számított, így ha beválik a dolog, az az egész brand képét is átformálhatja.
Forrás: Qubit