Edina 7 évig vezetett egy vendéglátó helyet, melyben napközben a jó kávé kapta a figyelmet, hétvégék estéin pedig az élő koncertek. A kávékészítés tudományát magas szinten el tudta sajátítani, amit mi sem igazol jobban, mint a külföldi barista versenyeken való kiváló eredmények.Timi 14 éves korától kezdve testvérével közös üzletét igazgatta. Egy malmöi kiállítás alkalmával megismerkedett egy Rwandából származó anyával és lányával, akik által a kávé kiemelt szerepet kapott életében. Ennek hatására 2018 szeptemberében összeállt a két lány, hogy közös üzletet csináljon. Saját kis kávézójukban számukra pörkölt kávét készítettek vendégeiknek minden nap. 2019 nyarán beleásták magukat a szemes kávé piac mélyebb bugyraiba. A Coffer Funky 100% Arabica blend, egy Ízekben gazdag kávé keverék. A Brazília és a Peru hozza a csokoládés ízjegyeket, a Hondruas pedig a meglepetés benne az epres ízeivel - tudtuk meg a forgalmazótól.
Tisztelt Olvasó!
Tesztünk óhatatlanul szubjektív, eredményeink függnek a rendelkezésünkre álló gépektől, és a tesztelők egyéni izlésétől, mindazonáltal elég jól megközelítik azt a végeredményt, amit egy fogyasztó fog tapasztalni otthonában a hozzávetőleg hasonló képességű háztartási gépei birtokában. A kereskedelmi minőségű (tehát kiváló) gépeket használó kávézók hozzáértő személyzettel sokkal többet is kihozhatnak a kávékeverékekben rejlő ízekből, de hozzáértés és a minőség iránti elkötelezettég hiányában a mi eredményeinket is alulmúlhatják.
Pontozás:
Krém egységessége, tartóssága: 1-5 pontÍz harmónia: 1-10 pont
Testesség: 1-5 pont
Ár/érték arány: 1-10 pont
A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!
Kávé típusa: Coffer Funky 100% Arabica blend
Pörkölés ideje: 2021.05.12, Lejárat ideje: , Csomagolás: 250g-os szelepes csomagolás
Ár: 6.220.-Ft/kg, Forgalmazó adatai
Rocketeer:
Aktuális tesztkávénk igényes, simítózáras, szelepes zacskóban érkezett, a felirat szerint egy 100% arabika blendet találunk a csomagolásban. "Beleillatolva" finom, édeskés, csokoládés, illatokat éreztem. A kávészemek pörkölése egységes, nagyjából közepes (kicsivel sötétebb), a babok mérete változó, töredezett és égett szemek egyáltalán nem jellemezték. A mintából készült eszpresszó szerethető, kicsit hagyományos, kicsit újhullámos jegyeket mutatott: az alap masszívan csokis (magas, 70%-os kakaótartalmú, étcsokoládéra hasonlító), kicsike mogyorós édességgel, majd belép egy aszalt epres/szamócás ízjegy, némi savassággal lezárva a kortyot. Ez egybevág a csomagolás által megjelölt ízjegyekkel, ami számomra + pont. Utóíze enyhén mokkás, nem tart túl sokáig. Az ital krémje jó, kellően olajos, enyhén mintázódott is, testességét közepesnek, koffeintartalmát alacsonynak éreztem. Az elkészítés paramétereire nem volt különösebben érzékeny a kávé: 19-20 g-os dózissal (dupla esetén), a standardnál hosszabb lefolyási idővel, közepes vagy magas hőmérsékleten, risztrettóhoz közelebbi kimeneti mennyiséggel stabilan jó eredményeket adott, de bátran kísérletezhetünk a hőfokkal, lefolyási idővel, elrontani nekem nem sikerült. Tejben is finom eredményeket produkált, kapucsínóban is megmaradt a karaktere. Összességében egy szerethető, de kissé "Funky"-mentes élmény volt a kávé, ajánlom minden kávészeretőnek.
Kávégép: Rocket Giotto Premium Plus (fejhőmérő) / Kávéőrlő: Fiorenzato F64
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 8,5 / Testesség: 3 / Ár-érték arány: 10 / Összpontszám: 25,5
SicTransit:
A hazai piacon elterjedt, teljesen műanyag csomagolásban érkezett nyári tesztsorunk első tétele: a Mobstery lányok nem speciality kávéikat “Coffer” néven tárják elénk. Most a Funky nevű 100% arabica blendjüket kóstolhattuk. A zacskón egy gyönyörű, nyíló kávécserje virág eteti a szemünket, a hátulján-alján pedig minden szükséges információt megtaláltunk. A keveréket alkotó kávészemek épek, közepes-nagyobb méretű szemek alkotják, a pörkölés színe kb. közepes 11/16. A csomag felbontásakor a brazil kávékra jellemző édes-földes illat fogadott. Az őrlőt jelentősen - a joker állásnál jóval finomabb - tartományba mozdítva kaptam szép lefolyást. A kávé csapoláskor közepes, vörösesbarna színben indul meg, a kremája nem túl markáns, arabicához mérten éppen rendben van. A kávét kóstolva valóban egy zajos dél-amerikai karnevál ugorhat be: hangsúlyos, izgalmas édes savak, masszív, szirupos-melaszos csokoládés keserűség, melyet a vékonyan, de határozottan jelen lévő pirosgyümölcsös jegyek zárnak. Önmagában, feketén fogyasztva könnyen megosztó lehet, a klasszikus, olaszos vonal fogyasztói talán már nem értik, a specialty vonal kedvelőinek viszont kevésbé érdekes, és sok lehet a “zaj”. Tejes italokban is kiugranak a jegyei, az izgalmas, érdekes ízek kedvelői szeretni fogják.
Kávégép: Rancilio Silvia PID / Kávéőrlő: Mahlkönig K30/Niche Zero
Pontszám: Krém: 2 / Íz, harmónia: 7 / Testesség: 4,5 / Ár-érték arány: 10 / Összpontszám: 23,5
Szabiakos:
Soron következő mintánk egy igazán izgalmas arabika kávékeverék volt. A tesztalany visszazárható szelepes csomagolásban érkezett. A zacskón a legfontosabb adatok voltak feltüntetve. A pörkölés a közepestől valamivel világosabbnak mondható így a darálót a finomabb irányba kellett tekerni, és a kosárban is bőven lehetett pakolni, az átlagtól 2-3 grammal is többet elbírt. Hőfok tekintetében legjobban nálam extra magas hőtartományban működött a legjobban, közepes hőfokon közel nem volt olyan komplexitása. A krém, világosabb arabikához mérten egész jó volt, ahogy a kávé testessége is, azonban 1:2 aránytól hosszabbra engedve a testesség is rohamosan esett vissza. A lefolyásnak jót tett akár 10-12 másodperces extra előáztatás és ezzel együtt hosszabb 32-35 másodperces csapolás. Az ízjegyek az alapoktól kiindulva szépen építkeztek először tejcsokoládés mogyorós, karamellás aromák majd bogyós gyümölcsös, szamócás, visszafogott rumos ízek jöttek. A kávé természetes édessége kiemelkedő, savassága közepesen lágy utóíze édes-csokoládés. Tejes italként készítve a gyümölcsös jegyek eltűnnek, és egy kellemes édes csokis italt kaphatunk, azonban én leginkább dupla eszpresszóként ajánlom.
Kávégép: Gaggia Classic Full Tuning / Kávéőrlő: SM97+ZM kés
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 8,5 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 10 / Összpontszám: 26,5
Lorien:
Tetszetős dizájnú, simítózárás, szelepes csomagolásban érkezett a tesztalany, bontás után friss, finom csokoládés illatok terjengett, és egészséges, ép, közepes pörkölésű arabika szemek fogadtak. A közel joker állásban lévő őrlőt alig egy ricnivel kellett csak finomabb irányba bökni, hogy megfelelően szép és szabványos idejű lefolyást kapjak. Hőmérséklet tekintetében nem kényes, mindenesetre a szokásos arabika hőtartományban működik a legjobban. Igazán bolondbiztos blend, nehéz elrontani az elkészítését. Krémje megfelelő mennyiségű, és jó minőségű, mind az állaga, mind az olajossága jó, bár a cukrot nem tartja, csak annak esését tompítja. Ez azonban nem is lényeges, mert a természetes édessége eleve jó, és egyébként sem igényli a cukrot. Inkább a klasszikus, észak-olasz vonalhoz áll közelebb az ízvilága, és valahol mégsem, az első kóstolásnál leginkább szamócás étcsokoládéra emlékeztetett a legjobban, meglepően kellemesre sikerült. Emellett kakaós, mogyorós, mandulás, enyhén fűszeres ízjegyek fedezhetők fel. Sajnos az egy hetes tesztidőszak végére kicsit alábbhagyott a szamóca intenzitása, de ez sem okozott komolyabb hiányérzetet, mert még mindig harmonikus maradt az összkép. Tejes italban jól megmarad a karaktere, de nekem mégis magában, eszpresszónak tetszett igazán.
Kávégép: La Cimbali Domus Classic / Kávéőrlő: Mazzer Mini
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 8 / Testesség: 4,5 / Ár-érték arány: 9,5 / Összpontszám: 26
Weinmaker:
Fehér, kellemes dizájnnal, simítózárral és szeleppel ellátott tasakban érkezett a Coffer mintája. Finom csokis illat fogadott a zacskó kibontásakor. A kávébabok mérete változó, de a pörkölés szép egységes, töredezett, sérült, égett szemet egyáltalán nem láttam. Az őrlőt az átlagosnál finomabbra kellett beállítanom, hogy normális lefolyást kapjak. A krém arabikához mérten jó, állagára és olajosságára sem lehet panaszunk, enyhén mintázódik. Hőfok tekintetében nálam egy picit fölé kellett menni az átlagos beállításnak. Ízében az étcsokoládé dominál, amit mogyorós, mandulás jegyek egészítenek ki, a szamóca és piros bogyós gyümölcsök pedig kerekké teszik a kompozíciót. A kávé természetes édessége jó, így cukor hozzáadását egyáltalán nem igényli. Savassága visszafogott. Testessége jó, utóíze mokkás jellegű, de megmarad benne a csokoládé is. Valahol az észak-olasz és újhullámos kávék között próbál lavírozni. Nálam gyorsan elfogyott, és nagyon finom eszpresszókat készítettem belőle. Ettől függetlenül erősen ajánlom tejes italokhoz is, mert a tejben is szépen megmarad a kávé karaktere.
Kávégép: Gaggia Classic Full tuning/ Kávéőrlő: Mazzer Super Jolly+Fiorenzato F64 Evo kés/ Víz: BWT Water&More Bestmax
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 8 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 10 / Összpontszám: 26
Név | Krém | Íz | Test | Ár | Össz: |
Rocketeer | 4 | 8,5 | 3 | 10 | 25,5 |
SicTransit | 2 | 7 | 4,5 | 10 | 23,5 |
Szabiakos | 4 | 8,5 | 4 | 10 | 26,5 |
Lorien | 4 | 8 | 4,5 | 9,5 | 26 |
Weinmaker | 4 | 8 | 4 | 10 | 26 |
Összegzés:
Szép dizájnnal ellátott, simítózáras, szelepes tasakban érkezett a Coffer tesztmintája. A csomag bontásakor finom csokoládés illat fogadja a kóstolót. A kávébabok egyenletes, közepes pörkölésűek, változatos méretűek. Sérült, töredezett szemet nem lehet látni. A legjobb eredmény érdekében az átlagosnál finomabb irányban kell beállítani az őrlőt, míg hőfok tekintetében az átlagos arabika, vagy inkább magasabb hőtartományban hozta legjobb formáját. A krém mennyisége arabika kávéhoz mérten jó, enyhén mintázódik, olajossága és állaga is rendben van. A cukrot nem tartja, de nem is igényli, mert nagyon jó a természetes édessége. Az ízek tekintetében az étcsokoládé a meghatározó, amit mogyorós és mandulás jegyek egészítenek ki. A gyümölcsösséget a szamóca és a piros bogyós gyümölcsök hozzák a képbe, nem tolakodó savasság kíséretében. Gyakorlatilag szépen teljesíti a csomagoláson feltüntetett ízjegyeket. Testessége jó, utóízében tovább megy a csokoládé, némi mokkásság kíséretében. Eszpresszónak és tejes ital alapjaként is tökéletes, mert a tejben sem veszik el a kávé karaktere.
.
A teszthez használt kávégépet a Pasco Kft. biztosította. A legfinomabb kávé elkészítéséhez a BWT vízszűrő megoldásait ajánljuk.
Ha kóstolta már ezt a kávét pontozza le Ön is a mi pontozási rendszerünk alapján, illetve írja le véleményét!A tesztel kapcsolatos véleményét elmondhatja fórumunkban. Kattintson ide!