KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

ILLY A FŐZDEFESZTEN! – Június 17-19. Budapest, Városligeti Napozórét

Hat év szünet után, június közepén, a régi helyszínen, a budapesti Városligetben visszatér az első magyarországi kézműves sörfesztivál, a hazai sörforradalom meghatározó rendezvénye, a Főzdefeszt. A fesztiválhoz kávés partnerként az illy is csatlakozik, így a finom sörök, és a melléjük dukáló streetfood mellett jó kávé is lesz!

Az első hazai kézműves sörfesztivál 2011 májusában született a budapesti Mikszáth téren. Eufórikus pillanat volt – egymásra talált a közönség és hazai sörfőzés. Kiderült, hogy vannak még fogyasztók, akik nem elégednek meg a globális láger jellegtelenségével, és a sörfőzők is megtapasztalhatták, hogy érdemes jó sört főzni, és érdemes azt azon frissiben szűretlenül eljuttatni a közönséghez. Az ezt követő fesztiválokon beindult a kísérletezés, és kiderült, hogy magyar sörivók minden előzetes várakozással ellentétben nagyon is vevők a különlegesebbnél különlegesebb sörökre. Hamarosan megjelentek a fiatalok, a gerillasörfőzdék, és a magyar kézműves sör elképesztő tempóban kezdett fejlődni. Mire 2016-ban utoljára megrendezték a Főzdefesztet, már számos újonnan alapított sörfőzde kínálta a söreit az egyre szélesebb körű közönségnek.

A legutóbbi fesztivál óta szinte követhetetlen tempóban születtek az új sörfőzdék és az új sörfajták, sörmárkák. „Úgy éreztük égető szükség van egy új seregszemlére, melyen a közönség ismét együtt láthatja a magyar sörkínálat legjavát” - mondta Kósa Kolos, a fesztivál főszervezője.

Hozzátette: „A Főzdefeszt hat évig csendben volt, a világ azonban nem állt meg. Ebben a hat évben gyökeresen megváltozott a vendéglátás helyzete, átrendeződött a sörpiac, és a szabályozási környezet. Nagy szükség van rá, hogy a kisüzemi sörpiac régi és új szereplői egymással is találkozzanak, valamint termékeny eszmecserét folytassanak a hazai vendéglátás szereplőivel – ennek elősegítésére rendezzük meg az első kisüzemi – HoReCa találkozót a fesztivál területén.”

Az új Főzdefeszt helyszíne a Városligeti Napozórét lesz, ahol június 17. és 19. között mintegy 15 ezer látogatóra számítanak. A rendezvénnyel és a részvétellel kapcsolatos információk elérhetők a Főzdefeszt Facebook oldalán és a https://www.fozdefeszt.com-on.