1. A török kávé - türk kahvesi
A török kávét egy hosszúnyelű, belül cinnel futtatott (sárga) réz edényben, a dzsezvában (cezve) készítik. Mérete attól függ, hány csészényi víz fér bele – rendszerint egy-négy –, mindig a kávévíz mennyiségéhez való dzsezvát használnak, mert nem lehet jól habzó (!) kávét készíteni pl. két személyre egy négyszemélyes edényben.
A kávét a cukorral együtt főzik – Anatólia egyes vidékein tört kardamom maggal is ízesítik –, mert a csészében már nem keverik meg. Beleöntik a hidegvizet a dzsezvába, rákanalazzák a cukrot és a kávét a tetejére, majd óvatosan a vízbe keverik, anélkül, hogy a kanál leérne az edény aljára. Faszénparázson vagy közepes lángon melegítik.
A török, arab, görög kávé elkészítéséhez szükséges eszközöket, itthon főleg úgynevezett oriental vagy keleti termékeket árusító boltokban, vagy az interneten szerezhetjük be. Az egyszerű díszítetlen alumíniumtól kezdve a réz kézműves darabokig széles skálán mozog a választék. Ha odafigyelünk a minőségre, akkor gyakorlatilag csak pénztárcánk, és ízlésünk szab határt a vásárláskor. Ezen eszközök egyszerűségüknél fogva a kávékészítés minőségét nem befolyásolják, azonos élvezeti értéket nyújtanak.2. A filteres kávéfőzők
A filteres kávékészítési eljárást egy M. de Belloy nevű francia találta fel. A kávéfőző két részből áll. A forró víz a felső részben elhelyezett filterpapírba tett, durvára őrölt kávéval találkozik, majd a gravitáció hatására a szűrőn keresztül lecsöpög a lent lévő tartályba.
A sima elektromos filteres kávéfőzőknél válasszuk az ízlésünknek és pénztárcánknak megfelelő készüléket (esetleg kedvenc márkánkat), mert gyakorlatilag a készülékek működési elvükben és kávékészítési technikájukban semmiben sem különböznek egymástól. A filteres kávéfőzés lényege, hogy a szűrőpapír-tölcsérbe adagolt kávét a forró vízzel leöntve készül ez a főzet.
Az elktromos filteres készülékeken kívül azonban van több olyan eszköz is aminek a végeredménye filterkávé, de sokkal aromagazdagabb mint a sima gépi filterkávé. Az alternatív készítési módokat is több részre oszthatjuk:
A csordogálós, csöpögtetős (angolul drip) módszer, a filteres kávékészítés népszerű formája. Az elv hasonló a hazánkban elterjedt elektromos filteres kávéfőzőkhöz, azonban a kávékészítő az automata készüléknél sokkal inkább befolyásolhatja a kávékészítést. A forró vizet kézzel adagoljuk, öntögetjük (“pour over”) az őrölt kávéra. A barista a mozdulatai irányával, az előáztatás időtartamának megválasztásával, magával a készítési idővel, a víz hőmérsékletének szabályozásával, illetve természetesen az őrlési finomság beállításával is befolyásolhatja a termék minőségét, jellegét.A legjobban kedvelt ilyen eszközök a Chemex, Kalita, vagy a Japán Hario cég terméke, a Hario V60-as kerámia tölcsér.
A French Press, más néven dugattyús kávéfőző kevésbé ismert hazánkban, mint a hagyományos kávéfőző készülékek. A kávéimádók közül azonban egyre többen vannak akik a dugattyús (french press) főzőkkel készíthető kávék elkötelezettjei. Az tény, hogy ezzel az eszközzel a minőségi kávékból valóban nagyon finom és aromás ital készíthető. Maga a kávéfőző nagyon egyszerű, és a kezelése sem bonyolult. Legkönnyebben interneten keresztül, vagy szaküzletben juthatunk hozzá. Vásárláskor most is mint mindig, figyeljünk a minőségre, csak üvegből és acélból készült dugattyús kávéfőzőt válasszunk. Egy french press-hez nagyjából 10.000-15.000 Ft-ért juthatunk hozzá. A darálás minősége itt is nagyon fontos, de az összes kávéelkészítési eljárás közül ez igényli a legdurvább őrleményt. Akik az eszpresszó mellett szívesen megisznak egy-egy bögre hígabb, de aromás kávét azok nem fognak csalódni benne. Sokkal jobb kávé készíthető vele, mint bármelyik gépi filteres kávéfőzővel és még áramot sem fogyaszt.
Hasonlóan finom végeredményt ad a lombikos kávé (syphon), ami vákuum segítségével működik. A felfedezése 1830 és 1840 közé tehető, ebben az időben több országban is történtek szabadalmi bejegyzések ezzel a technológiával. Több szakirodalom Robert (de néhol James néven is szerepel) Napier nevéhez köti a felfedezést. A működésében az összes vákuumos kávéfőző egyforma, két fő részből áll. Rendszerint egy alsó, -melybe a vizet töltik- és egy felső, ahova a kávé kerül, és egyben itt kerül kilúgozásra. A vásárlásnál figyeljünk a méretekre is! A vákuumlombik csak megfelelő mennyiségű víz betöltésével működik kielégítően. Ha túl kevés vizet töltünk bele, nem fejlődik elég gőz, hogy felvándoroljon, illetve lehet, hogy nem lesz elég ereje a folyadék őrleményen keresztüli visszaszívására. Akkora eszközt vegyünk, ami az átlagos kávézási szokásainkat kielégíti. Túl nagy edénybe sok víz kell és ehhez sok őrlemény, gazdaságtalanná téve a használatát.
Viszonylag olcsó de rendkívül ötletes megoldás az AeroPress. Maga a készülék zseniálisan egyszerű. Egy törhetetlen műanyag henger, melynek aljára kell rácsavarni a szűrőt, amibe egy papírfiltert kell elhelyeznünk. Miután ezt rátekertük beleöntjük a ledarált kávét, a kellő hőmérsékletű vizet, megkeverjük. A dugattyú behelyezésével, és a lenyomásával keltett légnyomás segítségével, a forróvizet átpréseljük a papírfilteren, ezzel is javítva a kioldódás hatékonyságát. Gyakorlatilag a kávégépek magasnyomású technológiáját ötvözték a filteres (áztatásos) technológiával.