
Jómagam rendszeresen látogatom ezt a pécsi üzletet. Munkám miatt havonta megfordulok ebben a festői szépségű városban, melyet kedvenc helyeim között tartok számon.
Legutóbbi ott jártamkor döntöttem úgy, hogy készítek egy rövid kis fényképes beszámolót magáról az üzletről. Véleményem szerint mindenképp megérdemelnek ilyen téren is egy kis figyelmet.


A hátsó helyiségben a javításra váró automata gépek sorakoznak, és mint megtudtam, készülnek megnyitni az ország egyik legnagyobb alkatrész webáruházát, amelyhez szintén itt készülnek a fotók ezrei.

A finom kávék mellett megvásárolhatjuk itt akár álmaink kávéfőzőjét is, hiszen forgalmazzák többek között a Magister készülékek teljes palettáját. Nem tudom nem megemlíteni, hogy én is Tőlük szereztem be kávékészítési hóbortom kielégítésére, az azóta is nagy megelégedéssel használt hőcserélős (HX) rendszerű Faema E61 fejes Magister Stella készülékemet. Aki kicsit kedvezőbb árfekvésű, de hasonló tudású gépet szeretne birtokolni, Grimac HX/E61-es gépet vásárolhat itt.
Értékelést nem írok külön, mert nem egy kávézóról van szó, de összességében nálam csillagos ötöst érdemel ez a hangulatos és jelenleg karácsonyi díszben pompázó üzlet.


