KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Macap M2 kávéőrlő bemutatóA Macap cég 1930 óta gyárt ipari kávéőrlőket és egyben az egyik legnagyobb olasz őrlőgyártó, mely beszállítója több más kávégép gyártó cégnek is. Most legújabb gépüket, a Macap M2-t fogom bemutatni, mely egy ún. „grind on demand” őrlő, amit magyarul szimplán „karba őrlősnek” szoktunk hívni.

ROK Espresso Maker teszt, bemutatóRégen vártam ennyire, hogy megérkezzen hozzám egy tesztkészülék (szerelem első látásra), így gyakorlatilag tűkön ülve figyeltem, hogy csöngessen végre a postás. Addig is elkezdtem némi információt begyűjteni a szépségről (drágaszágnak nem nevezném, mivel az előzetes információk szerint nagyjából 50 darab ezredest kell leszurkolni egy példányért), hogy amikor végre kézbe vehetem, már azonnal neki is tudjak kezdeni az ismerkedésnek. Ezer köszönet a Lucky Cap-nek, aki a tesztkészüléket biztosította. Ők addig sem tétlenkedtek, és a Sock’s Caffé-ban május 2.-án összehoztak egy nagysikerű workshopot több mint 50 résztvevővel, akik voltak olyan szerencsések, hogy élőben is kipróbálhatták a ROKit.