KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

A Kapucziner számára a 2023-as év különlegesnek számít. Az idei évben ünnepeljük, hogy a rendszerváltás után elsőként, 30 évvel ezelőtt, első kézműves pörkölőként megkezdtük tevékenységünket. Az elmúlt 30 évben nagyon sokat változott pozitív irányban a hazai kávé kultúra és az ezt övező közösség. A Kapucziner ehhez azzal igyekezett hozzájárulni, hogy különleges minőségű specialty arabica kávékat hozott el a világ legjobb termőterületeiről és az évek folyamán egyre inkább bővítette kínálatát, hogy minél többen megtalálják a kedvencüket, ami miatt érdemes reggel vidáman ébredni, barátokat hívni, rokonokat kóstolásra ösztönözni.

Igazán büszkék vagyunk erre az Európában is egyedülálló kínálatunkra, amit szeretnénk megtartani és ha módunk van rá, tovább bővíteni. Eddigi utazásunk során kiváló társra leltünk bennetek, tartsatok velünk ebben a jubileumi évben is!

Egy kávépörkölő számára fontos, hogy időben gondoskodjon minden összetevőről, a legkiválóbb alapanyagokról, a csomagolóanyagokról, a címkékről. Különösen fontos ez az ünnepi szezonok előtt. Az idei évben pedig ezek mellett külön gondot kellet fordítani, hogy le tudjunk szerződni és legyen elektromos áram és gáz az ünnepi pörköléshez. Az alapok biztosítása után, az idei évben is megalkottuk a Karácsonyi TOP blendünket. Szerintünk nagyon jól sikerült. Sok kísérlet és kóstolás után már bátran ajánljuk az ünnepi asztalra. Az idei ünnepi kínálat összeállításában igyekeztünk új fajtákat és új feldolgozású kávékat hozni a világ legjobb ültetvényeiről. Igazán büszkék vagyunk például arra, hogy El Salvadorból már 3 Cup of Excellence győztes farmmal is kapcsolatban vagyunk, és a kiváló kávéik megtalálhatóak a kínálatunkban.

Nyakunkon a válság, egyre jobban érezteti a hatását. Egyre magasabbak a beszerzési árak, az energiaköltségek elszabadultak, ezért egyre több vendéglátó hely kerül a bezárás szélére. Van, aki teljesen feladta már, de vannak olyanok is, akik nem hajlandóak leállni és az utolsó pillanatig küzdenek a szeretett vállalkozásukért. Ilyen Jarjabka Zoli is, a szegedi újhullámos Kék Elefánt Kávézó tulajdonosa is, aki úgy gondolta, hogy nem vár mások segítségére, hanem segít magán és remélhetőleg sok-sok vendéglátós cégnek is, akik nem akarják tétlenül végignézni vállalkozásuk becsődölését, ezért megszervezett egy konferenciát, ami kifejezetten vendéglátó vállalkozásoknak szól.

Egy remek minőségű presszókávé elkészítésének egyik alapvető követelménye a frissen őrölt kávé. Természetesen, ha rendelkezünk egy darálós automata kávéfőzővel, a kávékészítés egész folyamatát a gép elvégzi helyettünk. Eszpresszót azonban több százezer forintos kávégép nélkül is készíthetünk, de ez kávédaráló nélkül nem nagyon lehetséges. Nézzük, milyen tényezők alapján válasszuk ki az ideális modellt.